Először is szögezzünk le egy alapelvet.

 

Minden küzdősport harcművészet, de nem minden harcművészet küzdősport.

Rengeteg harcművészeti stílus létezik a világon, melyeknek egytől egyig meg vannak a saját szabályai, technikái, filozófiája. A stílusokat nagy részben befolyásolja az alapító országának történelme és még rengeteg egyéb olyan dolog, amit felesleges is lenne felsorolni. Alapvetően az összes harcművészet elsődleges szempontja az önvédelem. Ezen felül azonban rengeteg olyan tulajdonság határoz meg egy-egy stílust, amely alapján be lehet sorolni annak legfőbb funkcióját. Nagyon sok olyan harcművészeti ágazat létezik, melyekből sosem rendeznek bajnokságot, mert egész egyszerűen arra találták ki, hogy a legrövidebb idő alatt ártalmatlanná tegyék az ellenfelet, így szinte lehetetlen, hogy sportszerű küzdelemre kerüljön sor a felek között.

Valószínűleg megfordul az olvasó fejében, hogy miért akarom elválasztani ennyire egymástól a harcművészet és a küzdősport fogalmát.

Ennek magyarázata roppant egyszerű. Amikor valaki kiválasztja saját maga számára azt a harcművészeti iskolát melyben tanulni szeretne, figyelembe vesz bizonyos szempontokat. Ezek a szempontok sokfélék lehetnek, de mindenképpen meghatározzák, hogy miért is az adott ágazat és iskola mellett döntöttünk. Az a célunk, hogy megvédjük magunkat az utcán, vagy szeretnénk versenyszerűen űzni mint sport, egyszerűen csak mozogni szeretnénk és megőrizni az egészségünket, inkább a kéz vagy inkább a lábtechnikákat részesítjük előnyben, defenzív vagy éppen offenzív a stílusunk stb..stb..

 

Pontosan a fentiek miatt fontos, hogy bizonyos szinten megkülönböztessük a harcművészeteket és a küzdősportokat, mert tudnunk kell, hogy adott helyzetben hol vannak a határok melyeket nem léphetünk át. Egy sportmérkőzésen nem törhetjük el küzdőtársunk kezét csak azért mert az adott helyzetben lehetőség nyílt volna rá, másrészt pedig egy utcai támadás során sosem szabad habozni, hiszen ott nem osztogatnak ezüstérmet a második helyért.